Felnőtteknek
KIÁLLÍTÁSOK A BALLONYI GALÉRIÁN A kiállítások díjmentesen látogathatók a ház nyitvatartási idejében, hétvégeken a programokhoz igazodó időpontokban. Aktuális kiállításunk FILMKLUB JAZZ A VIGYÁZÓ MŰVELŐDÉSI HÁZBAN
A jazz zene népszerűsítése, a magyar ütőhangszeres kultúra megismertetése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységünk tette igazán a házat országosan is ismertté és elismertté. A kéthetenkénti jazz koncertek (Jazz Presso) sikere késztetett bennünket arra, hogy emlékkoncerteket (Louis Armstrong, Kovács Gyula), amatőr fesztiválokat rendezzünk. 1997-ben született meg legnagyobb zenei programunk, a Dobosok Farsangja rendezvény (hangszerkiállítás kipróbálható hangszerekkel is, kurzusok, zenei bemutatók, koncertek), mely az ország szinte minden részéből vonz látogatót.Ebben az évadban tizenötödik alkalommal került sor a fesztivál megrendezésére, 2010. február 27-én, szombaton. Öt éve a zenei gála nemzetközi rangra emelkedett, melyet az International Visegrád Fund két ízben is támogatásra méltónak tartott. Ezzel megindult, ill. folytatódott a neves külföldi dobosok fellépésének sora (Mesterkurzusok), akik között világsztárok is (a sztár szót nem a mai, hanem a régi értelemben gondolva) megfordultak,mint pl. Peter Erskine, Akira Jimbo, Paco Sery, Jojo Mayer, Omar Hakim stb., de rendeztünk nemzetközi jazz fesztivált is. Ezzel a komplex tevékenységünkkel nem csak szubkulturális rétegfeladatokat látunk el, hanem zenei ízlésformálást is, de szórakoztatást, ismeretterjesztést is egyben, és elértük azt, hogy a dobos rendezvényeink védjegyet, márkanevet adtak intézményünknek. A budapesti és országos szinten nagy népszerűségnek örvendő dzsesszklubunk az idén ünnepelte 17. születésnapját. A kétrészes előadások 20 órakor kezdődnek. 2010. szeptember 07. Lovrani festmények - KÁROLYI ERNŐ festőművész kiállítása![]() Szeptember 7-20. Megnyitja: Lugosi László, fotóművész A kiállítást méltatja: dr. Dombóvári Csaba Közreműködik: a Horvát Ál 2010. szeptember 12. HAMMONDÁRIUM Évadnyitó Jazzpresszó![]()
A nyáron rögzített Only Music című CD bemutatója. 2010. szeptember 16. II. SABIAN GÁLA sztárvendég: Dom Famularo (USA)![]() A második Sabian gálán a magyar ütőhangszeresek közül azok lépnek fel, akik a legnagyobb cintányér gyártó cég nemzetközi reprezentánsai. A különleges koncert szt 2010. szeptember 19. Rákoskeresztúrért Díj ünnepélyes átadása![]() Díjazottak:
Hagemann Frigyes (1901-1965) amatőr színész, rendező (posztumusz) 2010. szeptember 25. Európai Autómentes Nap![]() Színes programokkal várjuk 10.00-22.00 óráig az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan Rákosmente lakosságát kulturális, sport- é 2010. szeptember 26. BABOS PROJEKT SPECIAL - Jazzpresszó![]()
Közreműködnek: 2010. október 02. Latin érintés / Historia de un amor![]() Két részes koncert-színház Papadimitriu Athina (ének) – Kutik Rezső (gitár) – Lippai Andrea (flamenco tánc) 15 2010. október 03. Szüreti családi mulatság![]() Október 3. vasárnap 10-15 óráig 10.00: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy, hol terem az igazság – a Ládafia Bábszínház vásári j AjánlatainkÚJ! Baba-mama-torna - szeptember 14.![]() Keddenként 17-18 óráig Szeretnéd visszanyerni szülés előtti alakodat? Szeretnél újra tornázni, de nem akarod a babát sem otthon hagyni? Gyere, mozogjatok együtt a zenés, játékos f Aktualitások
Korábbi programjaink
|




























