JazzJAZZ A VIGYÁZÓ MŰVELŐDÉSI HÁZBAN A jazz zene népszerűsítése, a magyar ütőhangszeres kultúra megismertetése és fejlesztése érdekében végzett tevékenységünk tette igazán a házat országosan is ismertté és elismertté. A kéthetenkénti jazz koncertek (Jazz Presso) sikere késztetett bennünket arra, hogy emlékkoncerteket (Louis Armstrong, Kovács Gyula), amatőr fesztiválokat rendezzünk. 1997-ben született meg legnagyobb zenei programunk, a Dobosok Farsangja rendezvény (hangszerkiállítás kipróbálható hangszerekkel is, kurzusok, zenei bemutatók, koncertek), mely az ország szinte minden részéből vonz látogatót.Ebben az évadban tizenötödik alkalommal került sor a fesztivál megrendezésére, 2010. február 27-én, szombaton. Öt éve a zenei gála nemzetközi rangra emelkedett, melyet az International Visegrád Fund két ízben is támogatásra méltónak tartott. Ezzel megindult, ill. folytatódott a neves külföldi dobosok fellépésének sora (Mesterkurzusok), akik között világsztárok is (a sztár szót nem a mai, hanem a régi értelemben gondolva) megfordultak,mint pl. Peter Erskine, Akira Jimbo, Paco Sery, Jojo Mayer, Omar Hakim stb., de rendeztünk nemzetközi jazz fesztivált is. Ezzel a komplex tevékenységünkkel nem csak szubkulturális rétegfeladatokat látunk el, hanem zenei ízlésformálást is, de szórakoztatást, ismeretterjesztést is egyben, és elértük azt, hogy a dobos rendezvényeink védjegyet, márkanevet adtak intézményünknek. Dobosok Farsangja 13. (2008) képei itt megtekinthetők. >> A budapesti és országos szinten nagy népszerűségnek örvendő dzsesszklubunk az idén ünnepelte 17. születésnapját. A kétrészes előadások 20 órakor kezdődnek.
A nyáron rögzített Only Music című CD bemutatója 2010. szeptember 12. HAMMONDÁRIUM Évadnyitó Jazzpresszó![]()
A nyáron rögzített Only Music című CD bemutatója. 2010. szeptember 16. II. SABIAN GÁLA sztárvendég: Dom Famularo (USA)![]() A második Sabian gálán a magyar ütőhangszeresek közül azok lépnek fel, akik a legnagyobb cintányér gyártó cég nemzetközi reprezentánsai. A különleges koncert szt 2010. szeptember 26. BABOS PROJEKT SPECIAL - Jazzpresszó![]()
Közreműködnek: Aktualitások
Korábbi programjaink
|






















